Menü

  Kezdőlap
  Siriusról
  Szabályok
  Linkek
  Vendégkönyv

Történetek

  Xwoman: Remus karácsonya
  Kylee: Egy szabad rab szelleme
  Gia Vandi: A szerelem íze
  Bell: Mentally deficient
  Werewolf9: Ennyi

Credits

  Aethereality.net
  Stock Xchng
  Hybrid-Genesis.com

Requiem for Sirius

Egy novellafüzér lesz (valamikor). A történetek szorosan összefügnek, bár nem sorrendben rakom fel, hanem ahogy írom őket. Lehet, hogy egyszer meghal a novellák főszereplője, aztán meg megszületik... :) Ahogy én fogom gondolni. De a történetekből sac/kábé ki lehet majd találni a sorrendet. Ide írj az írónak: k.thompson@freemail.hu

Egy szabad rab szelleme

Egy régi barát temetésén Néma csend uralkodott a Black-kúrián. A sötét előtérben néhány alak volt látható. Remus, és szinte az összes Weasley ott állt. Egytől-egyig feketébe öltöztek, s szó nélkül hoppanáltak, mikor Mr. Weasley megadta a jelet az indulásra. A London közelében fekvő Varázstemető elé megállás nélkül érkeztek meg az emberek, majd a nyitott vaskapun belépve, eltűntek az elhunytakat ábrázoló szobrok között. A varázslók és boszorkányok egy frissen ásott sír közelében álldogáltak. Rend tagok, barátok, régi iskolatársak, családtagok. Mind egy ember temetésére gyűltek ide, megemlékezni rá. Remus a sír mellett állt, s a még üres lyukba nézett. De igazéból nem látott semmit. Szeme előtt képek tűntek fel, majd eltűntek, hogy átadják helyüket egy másiknak. Emlékek... Minden egyes roxforti perc, mely' boldogságot lopott a szívébe. S melyben barátai is vele voltak. Mára már egyedül maradt. Érezte már a magányt, mikor nem tudta, miért van még életben. Mikor a barátai, akik a legfontosabbak voltak a számára, magára hagyták. De még soha ilyen rossz nem volt. Tizenöt éve már eltemette egy barátját, s a feleséget. S most egy újabbat fog... Az utolsót... Emlékezett, milyen volt, amikor tizenöt éve azt hitte, mindennek vége. Két barátja halott, egy pedig áruló. S most ugyanez a helyzet. Egy emlékkép úszott be a szeme elé. Már három éve... három éve tudja az igazságot. Akkor a Szellemszálláson találkozott vele újra. Akkor éledt fel köztük a régi barátság. Remus arra eszmélt fel, hogy az emberek már mellette, körülötte állnak. A jelképes, üres koporsó már a sírban van, és Albus Dumbledore, akit felkértek, hogy ő mondjon beszédet, már az utolsó szavakat mondja. - Örökre megőrzünk a szívünkben téged, Sirius. Két ember elkezdte betemetni a sírt. A temetés hasonlóan zajlott le, mint a mugliknál. Nem használtak varázslatot. Lupin elfordította a fejét. Nem bírta... nem akarta végignézni, ahogy még egy Tekergő kerül a föld alá. Pillantása a mellette álló Andromeda-ra tévedt. Férje nyugtatóan átölelte a könnyező nőt. Sirius pár nap múlva akarta meglátogatni kedvenc unokanővérét. De sohasem tudta... A tömeg lassan a temető kijárata felé vette az irányt. Remus nem mozdult. A Szobrot lassan a helyére tolták. Sirius ábrázolta, ahogy egy kutya mellett guggol. A kutya is ő volt. Tapmancs... Remus Harryre nézett, aki - bár Lupin nem tudta volna megmondani, mikor ment oda hozza -, mellette állt, és szomorúan nézte mind Sirius, mind a szülei szobrát. Remus arra kérte Dumbledoret, aki a temetést szervezte, hogy a Potter-házaspár mellé temessék el a legnagyobb Tekergőt. Remus a kezét Harry vállára tette.
- Jól vagy?
"Hogy is lehetne jól?! Hisz most temették el az egyetlen élő varázslórokonát! Ráadásul ott, ahol minden az árvaságára emlékezteti!"
- Persze. Rendben leszek. - mondta a fiú, és egy gyenge mosolyt erőltetett az arcára.
A vérfarkas megpróbált visszamosolyogni. Ekkor egy kicsit kövér férfi lépett hozzájuk. A mágiaügyi miniszter volt, mégha már csak pár hétig is. Mindketten feléfordultak.
- Uraim... - kezdett bele kicsit határozatlanul Caramell. - Uraim, a Misztérium nevében fogadják mély sajnálatomat és részvétemet. Kétség sem férhet hozzá, hogy Mr. Black azonnal megkapja a Merlin-díj ezüst fok...
- Neki nem kell Merlin-díj! - vágott közbe Harry. Heves volt, akárcsak régen az apja. - Tartsák meg a díjukat maguknak! Már több mint egy hónapja meghalt. Több mint egy hónapja tudják, hogy ártatlan, és még mindig nem tettek semmit! Már halott, de még mindig nem szabad! Adják meg neki, amire vágyott! Adják meg neki a szabadságot!
Caramell lassan bólintott.
- Úgy lesz. - mondta halkan, és elment.
Remus Harryhez fordult, és büszkén rápillantott.
- Most pont olyan voltál, mint James.
Harry elmosolyodott, de egy könnycsepp gördült le az arcán. Majd azt az egyet még sok követte... Remus egy zsebkendőt nyújtott a síró fiúnak, majd átkarolta a vállat.
- Sírj csak, sírj! - suttogta csendesen.
A kapu felé pillantott a fiú válla fölött. Már mindenki elment. Csak egy alak álldogált ott magányosan. Fekete haja szelíden lógott vállára, s a messziről sötétkéknek tűnő szemei az új sírt figyelték. Nem lehetett több tizenhat-tizenhét évesnél. Remuson, ahogy nézte a fiút, egy furcsa érzés lett úrrá.
"Nem lehet! Nem, az lehetetlen! Lehetetlen! Vagy mégis?"
Egy réges-régi emlék jutott az eszébe.
Pár hónapja volt, hogy végleg leszálltak a Roxfort Expressről. James szülinapját ünnepelték aznap. A vacsorával már végeztek, Lily épp most vitte ki a maradékot. A Tekergők között ismét felmerült az, amivel a leginkább szerették piszkálni Siriust.
- De Sirius, a végén még hoppon maradsz! - jegyezte meg mosolyogva Holdsáp.
- Nem értem mi a bajotok. Csak élénk... khm... a magánéletem.
- Remusszal értek egyet. Tapmancs barátom, ha ilyen sűrűn váltogatod a barátnőidet, pár év múlva kiderül, hogy van egy gyereked, akiről nem is tudtál! - cukkolta James Siriust.
Ezen a képtelen ötleten mind a hárman elnevették magukat.
Akkor képtelennek tűnt. De most... Remus megrázta a fejét. A fiú eltűnt, s csak Harry és ő maradt. Megrázta a fiú vállát, és belenézett a smaragdzöld szemekbe.
- Gyere, menjünk!
Elindultak a kapu felé, és hamarosan ők is eltűntek.
Csak egy szobor mosolygott vidáman az előtte álló fiúra...

    Copyrights & Credits

    Requiem for Sirius © Bell
    Designed by Aethereality.net
    Image © Stock Xchng
    Brushes © Aethereality and Hybrid Genesis
Designed by Aethereality.net